Kedves Tagtársunk! 2021. szeptember 01-étől Egyesületünkben megvásárolható a 2022-es évre szóló tagbélyeg, melynek az ára 3000 Ft. Mivel a tagok közül az idei évben többeknek is betelik a tagsági igazolványa, ezért fel vagyunk készülve a tagkönyvek cseréjére. Az igazolványokba szükséges fényképek elkészítésében is tudunk segíteni. Helyben készítünk fotót, és a Sirály papír írószer boltban színesben…
Read moreHíreink – szövegesen
Hétfőn megkezdi munkáját a Kultúrcsoport
2021 augusztus 30-án hétfőn 10 órai kezdettel szeretettel várunk minden kedves tagtársunkat a Kultúrcsoportunk próbájára. A megszokott helyen a székházunkban és a megszokott jó hangulat mellett Bíró József vezénylésével készülünk a közelgő rendezvényekre.
Read moreMás megvilágításban kiállítás meghívó
Más megvilágításban – egy szemtelenül sokszínű kiállítás!Egyedülálló kiállításra várjuk az érdeklődőket Egerben, az egyetem B épületében. A tárlaton a látássérülés történetét ismerhetik meg a látogatók – a társadalmi megítélésük változását, a különféle oktatási segédeszközök fejlődését, valamint a vakvezetőkutyák történetét és kiképzésük menetét.A kiállításunk másik fő célja, hogy bemutassunk olyan felfelé ívelő életpályákat a látássérültek közül,…
Read moreFelügyelő bizottsági jelentés 2020
Felügyelő bizottsági jelentés Időszak: 2020. második félév, valamint 2021. első félév Készült: a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületében 3300 Eger Kossuth Lajos utca 5 szám alatt. Bíró József Felügyelő bizottság Elnöke: Az Egyesület Elnöksége töretlen lelkesedéssel folytatta munkáját a járványhelyzet alatt is. Az Egyesület Alapszabályban rögzített és a törvényi előírásoknak megfelelően működik. Tagdíj befizetések,…
Read moreElnöki beszámoló 2020
A 2020-as év is nagyon mozgalmas volt az egyesületünk életében. Ebben a beszámolóban szeretném a fontosabb eseményeket összefoglalni. Az egyik legnagyobb munka a székházunk akkreditálása volt amit sikeresen elvégeztünk. 3 hónapos ügyintézés eredményeként az egyesületünket felvették a védett foglalkoztatók adatbázisába. Ezzel lehetőségünk nyílt megváltozott munkaképességű munkavállalók támogatására pályázni. Ez ismét egy nagy feladat volt, de…
Read moreKözlekedési nehézségek Egerben!
Tisztelt Látássérültek! Tájékoztatunk mindenkit, hogy Eger több pontján építési munkálatok, rossz helyre kihelyezett virágládák és egyéb útakadályok találhatóak. Kérdünk mindenkit, hogy az alábbi útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjen. Dobó tér Egyetemi helyi járat buszmegálló Bazilika melletti útszakasz Tisztelettel: Bukta Gábor, elnök
Read moreMeghívó Közgyűlésre!
Tisztelt olvasó Egyesületünk idén 2021.augusztus 5-én tartja az éves közgyűlését. A meghívót az alábbiakban lehet olvasni. Szeretettel várunk mindenkit a rendezvényre. Meghívó Tisztelt Tagtárs! A Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete, 2021. augusztus 5-én, csütörtökön, 9:30 órai kezdettel közgyűlést tart, amelyre tisztelettel meghívom. Amennyiben a közgyűlés a jelzett időpontban nem határozatképes, akkor 10 órai kezdettel…
Read moreVárjuk a jelentkezőket a besenyőteleki bográcsozásra!
Tisztelt Tagtársunk! Még várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen eltöltenének, egy élményekben gazdag napot velünk a besenyőteleki Tájházban. A következő programokkal készülünk: Megnyitó! Zenés előadás (Bíró József, Rabóczky Gyuláné Marika, Horváthné Dunaveczki Leona)! Ki-mit tud (bárki jelentkezhet, verssel, viccel, énekkel stb.)! Ebéd (bográcsgulyás) 1000Ft/adag! Fekete-fehér, igen-nem játék! Sakk, Négyelő, Otelló! Kötetlen beszélgetés! Zádori Norbert tagtársunk jóvoltából…
Read moreMár várjuk a jelentkezést a közelgő programjainkra!
Tisztelt tagjaink! Várjuk a jelentkezőket a közös strandolásra ami 2021. július 9-én(pénteken) lesz és a közös bográcsozásra aminek az időpontja pedig 2021. július 22. (csütörtök). Nagyon örülünk, hogy ismét lehetőségünk van a tagokkal közös időt eltölteni. Kérjük aki teheti jöjjön el. Üdvözlettel: Bukta Gábor, elnök Tőzsérné Hanzó Zsuzsanna, alelnök
Read moreKözös bográcsozást szervezünk!
Tisztelt tagtársaink! Örömmel értesítjük önöket, hogy a veszélyhelyzet enyhülésével ismét lehetőségünk van közös bográcsozás szervezésére. Bozsik Csaba Besenyőtelek polgármesterének köszönhetően a rendezvény helyszíne a besenyőtelki tájház lesz. Amit ezen a napon egyesületünk ingyenes használhat. Szeretnénk egy élményekben gazdag és az elmúlt időszak nehézségeit feledtető napot eltölteni közösen. A bográcsozás mellett színes programokkal is készülünk, hogy…
Read more