Szeretnénk hagyományt teremteni, és lehetőséget adni, a közös készülődésre, elmélkedésre. Egyesületünk székházában minden Advent vasárnap 15 órakor szeretnénk közösen meggyújtani egy gyertyát, melyre várunk szeretettel mindekit. Kérünk benneteket előzetesen jelentkezzetek a szokásos módon, telefonon vagy a megszokott jelentkezési lapon, hogy megfelelően készülhessünk. Ki tudja, ha lelkes a csapat, még talán egy kis málnaszörpre forralt borra…
Read moreHíreink
Batyus Bál – beszámoló
A hagyományokhoz híven az idei évben is megtartotta egyesületünk a névnapok, születésnapok megünneplése, batyus bál rendezvényét. A bál10 órakor kezdődött Székházunkban, elnöki megnyitóval. Meglepetésként világbajnok tagtársunk Kovács Anna hasi törzstánc bemutatóját láthattuk. A táncos fellépés után két kerek évfordulós, (70 és 80 éves) tagunkat köszöntötte Biró Miklós Elnök az egyesület nevében. Erre a napra több…
Read moreGyógycipő készíttetési lehetőség
Tisztelt Tagtársunk! Az idei évben ismét lesz lehetőség Egyesületünknél gyógycipő készíttetésre. A méret felvétel időpontja 2024 december 5 (csütörtök). Az interneten megtalálható az Elit kft katalógusa, ahol lehetőség van a modellek megtekintésére, esetleg kiválasztására. A helyszínre fognak papír alapú katalógust hozni, és ahogy eddig is kész bemutató cipőket is. A méretfelvételhez előzetes jelentkezésre van szükség…
Read moreRégi híreink – 2024 augusztus – október
Sajnos weboldalunkat hacker támadás érte, így egy korábbi állapotra, pontosabban 2024. augusztus közepi állapotra kellett visszatérnünk. Ez azt is jelenti, hogy a híreink jó részét ami azóta született, újra be kellene másolni, de ez sokaknál félreértést szülne. Azonban, hogy ne vesszenek el, illetve aki néha visszafelé is szeret keresgélni, itt megtalálja, időrendben, egyelőre képek nélkül….
Read moreBútor eladó
Folytatódik az egyesületi irodánk modernizációja, átalakítása, ezért a korábbi székek és asztalok után, komolyabb ‘versenyzők’ is felajánlásra kerülnek elsődlegesen tagjainknak. A irodánkban a képen található 4 részes szekrénysort szeretnénk most figyelmetekbe ajánlani, melynek 4 eleme van (a képen 3 látható, a 4. a szélső elemmel azonos). Akit esetleg érdekelne, kérem 2024. augusztus 16.-is akár telefonon,…
Read moreProgram ajánló – ‘Patakparti Kacsaparti’
(Továbbított tartalom) Rotary PatakParti KacsaParti 2024 – Az óvodai sószobáért Mint minden évben, 2024. augusztus 20-án is sárga gumikacsák lepik el az Eger-patakot. 14 órakor a Kórházi hídról „ugrik” a vízbe egyszerre 3.000 napszemüveges gumikacsa, hogy folyamatos tolakodás-lökdösődés közepette megtegye a 360 méteres távot a célig, a Végvári vitézek teréig. Minden kiskacsa hasán van egy…
Read moreMegszületett az egyesületünk Logója
Mint korábban olvashattátok, pályázatot írtunk ki, hogy az egyesületünk a látók részére is jól azonosítható legyen egy logóval, ami minket is kifejez, egyszerű. és akár a jövőben tapinthatóan is előállítható. Több remek pályázat is érkezett, és úgy döntöttünk, MINDEN pályázónak jár a felajánlott 5eFt Segédeszközbolt vásárlási utalvány (erről hamarosan a pályázók felé értesítést küldök) De…
Read moreElnökségi ülés – 2024 augusztus 8
(Részletes jegyzőkönyv hamarosan, ez csak egy informális kivonat) Elnökségünk ülést tartott, melyben beszámoltam az elmúlt időszak történésiről, vagyis Kövessétek figyelemmel az egyesületi dokumentumok menüt is, hamarosan a részletes jegyzőkönyvet is megtalálhatjátok. Kérlek innen tájékozódjatok, kérdezzetek, és gyertek el elnöki fogadóórára, ne a szóbeszédre alapozzatok. Szép hétvégét mindenkinek! Miklós
Read moreSzombati nyitva tartás
Tisztelt Tagtársunk! 2024. augusztus 3-a szombat, munkanap, azonban ezen a napon szabadságolások miatt nem lesz ügyfélfogadás, irodánk zárva tart. Zsuzsanna
Read moreProgram ajánló – óvodai játszótér felújítás
(Továbbitott tartalom) „Tedd magad hasznossá – gyere és segíts szebbé varázsolni az óvoda játszóterét! Negyedik alkalommal újítjuk fel óvodák és bölcsődék udvari játékait, kerítését. A festést, csiszolást az épek és látássérültek együtt, egyenlő partnerként végzik.Idén a Szivárvány Óvoda Dr. Hibay Károly Tagóvodája kerítésének és az udvarán található játékainak, kerti bútorainak felújítása, illetve színesebbé varázslása a…
Read more