Egyesületünk ez évben ünnepli a 60 éves fennállását.
Ennek méltó, és megmaradó emlékeként az elnökség pályázatot hírdet tagjai, pártoló tagjai, segítői vagyis minden olyan velünk együtt élő, minket támogató és ismerő személy részére, aki ismeri a történeteinket.
A pályázat formája: NEM szabályozott. Lehet írás, hangfelvétel, egy fénykép egy kis történettel, de akár egy kedves tárgy is. Azonban itt a történeteken van a hangsúly,. vagyis bármi is legyen ami feleleveníti az emlékeket, társuljon hozzá egy történet, amit magunk után hagyhatunk.
Egy személy TÖBB pályázattal is készülhet.
Határidő: 2025. október 31. péntek
A beérkezett pályázatokat szeretnénk díjazni is, ennek formája, megoldása a beérkezett pályázatok formájától is függ, ezért erről később szeretnénk tájékoztatni benneteket.
Természetesen segítünk is. Ha kell nyomtatással, ha kell hangfelvétellel, szóval ne féljetek segítséget kérni.
Miről szóljon a pályázat? Bármiről ami az elmúlt évtizedekben megnevettetett, megkönnyeztetett, vagy csak egy szép emlék maradt. Velünk, együtt, rólunk.
A történeteket közkinccsé fogjuk tenni, melynek formájáról később adunk tájékoztatást.